Adózás 2008

 Idén sem fogunk a tavalyinál kevesebb adót fizetni, változik az áfa, szja, itt a minimumadó.

Idén a minimálbér 69 ezer forintra emelkedik, ami magával vonja a befizetendő járulékok arányos növekedését is. Így a minimálbér után januártól kezdődően havonta 32 655 forintot kell összesen befizetni.

A szakképzett alkalmazottak garantált bérminimuma is változik. Akiknek nincs még meg a legalább kétéves gyakorlati idejük, azoknak 82 800 forintra; a két év, vagy ennél több gyakorlati idővel rendelkezőknek pedig 86 300 forintra emelkedik a bruttó havi munkabérminimuma (ami szintén hat a járulékbefizetési kötelezettségre).

Új év, új áfatörvény

Az általános forgalmi adóval kapcsolatban is életbe lép néhány új változás. Egyik például, hogy ezentúl adóznia kell a szolgáltatást nyújtónak az ingyenes szolgáltatások esetén is, ha ehhez levonási joga kapcsolódik. Ilyen lehet a közcélú adományként nyújtott ingyenes szolgáltatás.

A folyamatos termékértékesítés, szolgáltatás fogalmát felváltják a részletfizetés és a határozott időtartamra szóló elszámolás kategóriái. Ezek például a közmű, hírlap-előfizetés, bérleti díj esetén lépnek érvénybe. Ilyenkor az adófizetés időpontja megegyezik az esedékesség időpontjával.

Változik a számlahelyesbítés módja is. Csak akkor érvényesíthető az adóalap csökkentése, ha a vevőhöz megérkezett a módosító számla, vagy a visszajáró ellenérték.

Januártól az adómentes szolgáltatásokat már nem SZJ szám alapján határozza meg a törvény, hanem magát a tevékenységeket sorolja fel. Megszűnik a tárgyi adómentes fogalom, helyette a ?kizárólag közérdekű célt szolgáló? teljesítés lép.

Időben kell számlázni

Jövőre már mindent a teljesítésig, vagy legkésőbb a teljesítést követő 15 napon belül ki kell számlázni. Azaz nem telhet el 15 napnál több idő a teljesítés és a számlázás között.

Az áfa-visszaigénylésekben is jelentős változás történik. Az áfabevallás gyakoriságát nem a megelőző év, hanem a tárgyévet megelőző második év alapján kell megállapítani.

Az áfa akkor igényelhető vissza, ha az áfatöbblet havi bevalló esetén eléri, vagy meghaladja az 1 millió forintot. Negyedéves bevalló esetén ugyanez 250 ezer forint, éves bevallónál pedig 50 ezer forint. Az áfa-visszaigénylésnek mostantól már nem feltétele a 4 millió forintos árbevétel elérése, az alanyi adómentesség határa 5 millió forintra emelkedik.

Bizonyos, például az építőiparhoz kötődő tevékenységekre bevezetik a fordított adózást. A nettó összegről fog majd számlát adni a vállalkozó jövőre azzal, hogy a számlán közli, megrendelője maga fizesse meg az áfát (csak ha a megrendelő maga is áfalany, a lakossági fogyasztókat a változás nem érinti).

Minimumadó, szja

Az év eleji megszületése után egyből megszüntetett elvártadó-tervezet helyett idén július 1-jétől életbe lépett a jövedelem-, nyereségminimum alkalmazása. Abban az esetben, hogyha az adózó adózás előtti eredménye vagy adóalapja közül a nagyobbik nem éri el a nyereségminimumot, ami a korrigált összes bevétel 2%-a, akkor két lehetőségből választhat. Vagy a nyereségminimum alapján fizeti a társasági adót, illetve vállalkozói jövedelemadót, vagy ?ragaszkodik? a tényleges adóalapjához, és a bevallásához kitölt egy információs kérdőívet. Ezeket a vállalkozásokat 30 napon belül értesíti az APEH, hogy ellenőrzésre berendeli-e. Feltehetően igen, az adóhatóság erre az ellenőzési célra többletforrásokat kap.

NZR

Forrás: FN