Kishazánkban már sokaknak elment a kedve a bíróságra járástól, a saját igazuknak keresésétől, mert ahogy szakemberek némelyikétől hallani: igazságszolgáltatás nincs, maximum jogszolgáltatás. Mostantól munkaügyben sem éri meg pereskedni.

Alkalmi munkavállalói könyvvel immár 10 éve lehet dolgozni hazánkban, azonban mára már kétféle változata van forgalomban. A kék könyvet a magyar és az uniós országok munkavállalói, a zöldet pedig a nem uniós országból érkezett külföldiek használhatják, mezőgazdasági idénymunka-végzéséhez. A változtatás célja volt, hogy több ember dolgozhasson legálisan, úgy, hogy a munkáltató közteherjegy formájában befizeti utána a járulékokat. Ez elvileg biztonságot jelent a munkavállalónak, hiszen így a takarítás, a kerti munka, a diák korrepetálása, tanítása vagy a mezőgazdasági idénymunka legális, nyugdíjképző időszakká válik (még ha csak egy-egy napról is van szó), jogot biztosít az egészségügyi és nyugellátáshoz, valamint a későbbi munkanélküli ellátáshoz is.

Az észak-afrikai országokba (Egyiptom, Tunézia) ellátogató turisták saját bőrükön tapasztalhatják, milyen a nálunk is egyre többet hangoztatott öngondoskodás. Az ottani árusok, bazárosok erőszakosságának és turistákat megkopasztó módszereinek oka, hogy idős korukban nyugdíjra nem számíthatnak (kizárólag az állami alkalmazottak). A munkanélküli-segély szintén ismeretlen fogalom számukra. Az állam újraelosztó szerepe csekély, így az ottani emberek megtanulják, csak magukra számíthatnak... 

Aki dolgozni akar ma Magyarországon, az talál is munkát - ezzel a fennkölt gondolattal kezdtem bele az álláskeresésbe három hónappal ezelőtt. Azóta tudom, hogy ez a gondolat, csak a saját naivitásom szüleménye volt.

Állásbörze, állásbörze, állásbörze...Integrált állásbörze a Corvinuson, műegyetemi állásbörze a BME-n... De minek műegyetemi állásbörzére menni, ha van igazi, egyetemi állásbörze is? No, de van-e igazi, egyetemi állásbörze?

Az egyetemi állásbörzékkel az a baj, mint általában az egyetemekkel: sokkal inkább szólnak a pénzcsinálásról, mint a hallgatói érdekekről. A sok pénzért kínált kiállítói helyeket jellemzően nagy, multinacionális cégek bérlik, amelyek nyilvánvalóan presztízsokokból vesznek részt a kiállításon.

Harmóniára vágyik mindenki. Egyensúlyra és összhangra. Vajon mekkora ma a harmónia a munka világában?

A legegyszerűbb harmónia a szimmetria. Egyértelmű egyensúly. Szeretjük a szimmetrikus testeket. Régen az erkölcs is a szimmetria elve szerint működött: szemet szemért, fogat fogért, kéket kékért - mondja az ószövetségi szöveg. Az etika lényege, hogy a sérelmet elszenvedett okozója ugyancsak elszenvedjen hasonló sérelmet - fejtegeti hosszasan Arisztotelész Nikomakhoszi etikájában. A szimmetria tekintélyes rendezőelv ma is az építészetben. A zenében már csak korlátozottan értelmezhető. Az erkölcs túlhaladt már az egyszerű szimmetria elven, az építészet is igyekszik, a zene mindig is túl volt rajta. Ezek a harmóniák, illetve harmóniára tett kísérletek már nem egyértelműek.

Az állásbörzék világára különösen igaz Reviczky megállapítása. Remény és rosszkedv elegye.

Elcsípett beszélgetésfoszlány: Te mióta vagy munkanélkülin?

Az egyik asztalnál könnyű, betanított munkára lehet jelentkezni. Toborzó kérdése: végzettsége?

Válasz: érettségi. Ha kizáró ok, nyolc általános.

Hogy mit tekintünk természetesnek, helyesnek követendőnek, nagyban függ attól, mikor és hova születtünk. A mai iráni szunnita nem talál kivetni valót a hűtlen asszony halálra kövezésében, az ókori római polgár természetesnek találta a rabszolgák arénabeli látványos kivégzését. Ki-ki foglya saját kora és környezete gondolatainak, nézeteinek. Ami az idegen szemével abszurdnak és kegyetlennek tűnik, az a honpolgároknak magától értetődő. Aki nem ért egyet az uralkodó gondolatokkal, a kirekesztést, a peremre kerülést, de legalábbis a nevetségessé válást kockáztatja.

Ezt a rizikót kellene fölvállalnia annak, aki ma Magyarországon azt mondaná, hogy a munkanélküliség nem természetes.

A biztosítással nem rendelkezők - mondjuk a tartósan munkanélküliek - csak sürgősségi ellátásban részesülhetnének, a biztosítottak jogosultak lennének a "normál" ellátásra, a legfelső szinten a kiegészítő biztosítással bírók extra szolgáltatásokra tarthatnának igényt - tervezi a kormányzat. Az elgondolás mögött nyilván az a humanista elképzelés áll, hogy az állástalan, ha már nem jár neki a munkanélküli ellátás, s jövedelme sincs, akkor ne költse a pénzét drága gyógyszerekre.

A kormányzat azonban ezen, legalább valamennyire logikusnak látszó ok helyett inkább azzal érvel, hogy sokan tesznek szert feketén jövedelemre, s nem fizetnek egészségbiztosítást. Az érvelők arra már nem szoktak kitérni, vajon a feketén dolgozók szándékosan választották-e életformájukat. S valóban így lehetne megoldani a feketemunka gondját? A foglalkoztatók majd - puszta jószívűségből - mindenkit bejelentenek?

Néhány éve még alig használt, furcsa összetett szónak számított az esélyegyenlőség, ma politikai szónoklatok, a közbeszéd gyakori eleme. A gyors karrier mindig gyanús: vajon mi lehet mögötte?

Két olyan pozitív csengésű szónak, mint az esélynek és az egyenlőségnek a kombinációja is csak jó lehet persze. A divatos szóval mindössze annyi baj van, hogy olyan, akár a bikini: éppen a lényeget takarja el. Márpedig ? mondják egy ideje filozófusok ? a nyelv és a szóhasználat kijelöli a gondolkodás határait. Így a közbeszéd a közgondolkodásét.

 A verseny gyönyörű szó. Talán csak egy szebb van nála: a versenyképesség.

A frázisok kiirthatatlanok. Régen a munkásnak a munka frontján kellett helyt állnia. (Ezért mondta Hofi: a járdát nem harcolni kell, hanem betonozni). Ma a dolgozónak főként versenyképesnek illik lennie. Mert bár szabad világban élünk (mindent lehet, amit szabad), aki nem versenyképes, magára vethet (akár keresztet is).

A csorda nem tudja, mi a tegnap, mi a ma, él a pillanat cövekéhez kötve, s ezért sem búskomor, sem életunt ? állapítja meg Nietzsche egyik korszerűtlen elmélkedésében.

Kétségkívül embernek lenni nehéz. A múlt sérelmeit megőrzi a tudat, a jövő bizonytalansága veszélyeket rejt, aggodalmakra ad okot. Bajok fenyegethetik az egészséget, a magánélet boldogságát, s jócskán akadhatnak gondok a munka világában is. Így a puszta megélhetést is veszély fenyegeti.
Tizenöt éve még senki sem aggódott a munkájáért. Egy egész népnyi embert érintett váratlanul, hogy immár a világnak ez a szelete sem biztonságos többé. Lassan beleszokott az új rendbe a mai késő harmincasok, negyvenesek, ötvenesek nemzedéke. Az új világban felnőttek sem kerültek előnybe az idősebbekkel szemben: munkanélküliségi arányuk magasabb az előző rendszerben munkatapasztalatokat szerzetteknél.

-Mi sem utálatosabb Isten előtt, mint ha semmirevaló ember hatalmaskodik embertársai felett - mondta Dózsa György ceglédi beszédében. Amit azonban mégiscsak gyakran el kell tűrni, ellenkező esetben súlyos következményekkel kell szembenézni.

Hatalmaskodó emberek nem csak a középkorban voltak, megtalálhatók a mai munkahelyeken is. A megalázás szándéka ritkán mutatható ki világosan. Az egyik mozihálózat középvezetője az egyik büféslányt arra utasította, hogy egy rendezvény alkalmából teljes testét burkoló mezben, állatfiguraként jelenjen meg. Tudta, hogy a lány nem teszi meg szívesen. Neveltetés és felfogás kérdése, ki mit érez megalázónak. A lány megalázónak érezte. Mégis megtette. Sokan ennél többet is megtesznek, lenyelnek, hogy megőrizzék munkahelyüket. Kevesebb lett a lány ettől? Az alázás szó mintha erre utalna. Nem a középvezető emberi értéke lett alacsonyabb inkább? Talán félrevezetnek bennünket a szavaink.

Miért szorul vissza a hagyományos értelemben vett, nyolcórás munka, s miért tör előre a vállalkozóként foglalkoztatás, illetve miért nyernek teret az egyéb ?atipikus? foglalkoztatási formák? Az ügy roppant egyszerű.

Egy adott vállalat környezetszennyezése fölfogható például úgy, hogy a termelés egyik költsége a káros anyagok kibocsátása. A költséget azonban nem a cég, hanem a társadalom fizeti. Rosszabb minőségű víz, levegő, tüdőrák, egyebek formájában. A cég tehát külsővé teszi a költségét, externalizálja. A megközelítés Coase és Pigou munkái nyomán bekerült a közgazdaságtan főáramába, ideológiai támaszává vált a környezetvédelmi adóknak.

A minap az egyik kereskedelmi televízió reggeli magazinjának női műsorvezetője valószínűleg amolyan ?jópofa? kiszólásnak (beszólásnak?) szánta ? merthogy jóízűen kacarászott is közben ? azt a férfikollégájához intézett mondatot, miszerint ?Magyarországon a férfiak sokkal rövidebb ideig élnek, mint a nők.? Úgy tűnt, mintha a népszerű műsor népszerű ?sztárja? büszkeséget érzett volna ettől; mintha csak azt mondta volna: ?Na, ennyire vagytok képesek!?. Bizonyára mindenki jót derült a tv-képernyők előtt is.