Mindenki másképp csinálja...

Az észak-afrikai országokba (Egyiptom, Tunézia) ellátogató turisták saját bőrükön tapasztalhatják, milyen a nálunk is egyre többet hangoztatott öngondoskodás. Az ottani árusok, bazárosok erőszakosságának és turistákat megkopasztó módszereinek oka, hogy idős korukban nyugdíjra nem számíthatnak (kizárólag az állami alkalmazottak). A munkanélküli-segély szintén ismeretlen fogalom számukra. Az állam újraelosztó szerepe csekély, így az ottani emberek megtanulják, csak magukra számíthatnak... 

Érdekes elgondolkodni az egyre többet hangoztatott öngondoskodás fogalmán. Az, hogy nincs ingyen az oktatás, az egészségügyi ellátás, és hogy a nyugdíjat sem a két szép szeméért kapja az ember, eddig is köztudott dolog volt. Akik fizetnek, azok helyett is fizetnek, akik nem fizetnek. Nem nehéz párhuzamot vonni a már említett észak-afrikai országokkal. Ott van egy rétege a társadalomnak, akiket megélhetési hívőknek neveznek. Az iszlám vallás egyik fő pontja, hogy mindenkinek adakoznia kell a nálánál szegényebbek javára. Így egyesek ezt kihasználva mások vallási meggyőződéséből élnek, azaz ezekből az adományokból.

Ez a jelenség nálunk is megfigyelhető, csak nem vallási vonalon. Akik bejelentett munkahellyel vagy vállalkozással rendelkeznek, azok szerencsétlenségükre "bekerültek a rendszerbe". Így bármilyen új adó vagy más közteher jelenik meg a színen, ők nem tudnak kibújni alóla.Vannak, akik másképp csinálják: ez a fekete munka szépsége. Számtalan "vállalkozás" működik úgy hazánkban, hogy nincsenek bejelentve, sőt még "alkalmazottat" is tartanak.

Nézzünk egy példát. Vegyünk egy kertészt vagy egy kőművest, aki minimálbért keres egy hónapban. Ez azt jelenti, hogy körülbelül százezer forintot kell összeszednie ahhoz, hogy ötven megmaradjon neki, miután befizette a járulékokat. Ha ezt 1500 forintos órabérrel számoljuk, akkor a tisztán megkapott 50 ezréért 66 órát dolgozott. De van, aki nem saját maga ellensége, és ezért feketén dolgozik. Most kicsit nehezebb lesz, hiszen az egészségügyi ellátás igénybevételekor már vizsgálják majd a jogosultságot; ez közel 20 évig nem így volt, azaz a mások kontójára gyógyulhatott az illető. Ha ügyes, akkor (miután papíron nincs jövedelme) még 20 ezer forint szociális segélyt is kap, tehát az előbbi órabérrel számolva ahhoz, hogy 50 000 maradjon a zsebében, 20 órát (körülbelül két napot) kell dolgoznia egy hónapban.Összegezve: aki becsületes, az 66 órát dolgozik az 50 ezréért, aki feketézik, az 20 órát. Még mondja valaki, hogy nem igaz a mondás: aki dolgozik, annak nincs ideje pénzt keresni.Visszatérve az észak-afrikai modellre, az állam nem sok szolgáltatást nyújt az állampolgároknak, de cserébe nem is vár el sokat, értem ezalatt az adózást. Nálunk valamiért mindig csak azokról húznak le több bőrt, akik már amúgy is kiveszik a részüket a közteherviselésből. Legalábbis nekem ez így tűnik, mondjuk az alábbi példa miatt is...

Mese a naiv vállalkozóról - avagy, aki adózik, az adózzon sokat 

Ez az elgondolkodtató eset hazánk egyik kistelepülésén történt meg a közelmúltban. Egy vállalkozó felajánlotta a polgármesteri hivatalnak, hogy az egyik középület tetejét átcserepezi, a cserepet pedig gyári áron biztosítja, ingyen odaszállítja stb. - gondolta, a falut támogatja ezzel. Megkérdezték, hogy nem akarja-e véletlenül a munkát társadalmi munkában elvégezni. Erre kicsit csalódott lett, hiszen a cserép odaszállítása, olcsó ára már önmagában támogatás a falunak, de hát még a munkát is ingyen vállalja, mindamellett, hogy rendesen adót fizet?! Felvetette kissé cinikusan a polgármesternek, hogy a társadalmi munkát talán azoktól kellene elvárni, akik köztudottan feketén vállalnak építőipari munkákat a faluban. Hogy mi lett a válasz a hivatal egyik alkalmazottjától? A feketén dolgozókat nem szabad zaklatni, hiszen túl sokan vannak ilyenek a faluban. Miért is? Mert ha az összes feketézőt megbolygatná a falu vezetése, mivel ők vannak többségben, négy év múlva nem valószínű, hogy újra ezt a testületet választaná meg a falu közössége. Szóval őket óvni kell? No comment... 

Nagy Z. Róbert

A szerk. nem ért teljesen egyet a szerzővel.  A szerk. véleménye a feketemunkával és tb-reformmal kapcsolatban itt olvasható.

Válasz

  • Engedélyezett HTML elemek: <em> <strong> <cite> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><a><code>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
További információ a formázási lehetőségekről