A nagyobb Cégek rendszeres időközönként összetartást rendeznek az embereik számára. Ezeket a gyorstalpalókat az irigykedők agymosásnak is nevezik, ami azonban, valljuk meg, köszönő viszonyban sincs a valósággal. Egy valódi agymosás után ugyanis a paciensek, fölébredve a kábulatból, nem skandálják önként és dalolva: az én Cégemnél nincs jobb Cég, nincs, nincs sehol!

Ezeket a hol szakmai, hol pedig oktatásnak nevezett összeröffenéseket általában a világtól elzárt, mérsékelten elegáns, néha kifejezetten drága helyen tartják.

Utóbbi nem fölösleges pénzkidobás: azért van erre szükség, hogy a dolgozó lássa, hogy a Cégnek van pénze. A jövő tehát biztosnak látszik, mi több, csak itt, a Cégnél látszik biztosnak. (A konkurencia nevét még kiejteni is főbenjáró bűnnek számít. Ha valaki mégis ezt teszi, az nem csupán a főnöki retorziókra, de a kollégák őszinte megvetésére is számíthat.)

A nagy, ünnepélyes külsőségek között megrendezett összetartásoknak ugyanakkor más célja is van: ugyanaz, mint a hatalmas templomok építtetőinek, akik gondosan vigyáztak arra, hogy az oda betérő hívő ember kicsinek érezze magát. Az igazi dolgozó is kicsinek érzi magát az ő Istenével, a Céggel szemben. Ezeknek az összetartásoknak a közösség erősítésén kívül ugyanis ez a fő üzenete: kicsi vagy, de tegyél meg minden tőled telhetőt!

És a dolgozó meg is tesz mindent, ami tőle telik. Arról már nem ő tehet, hogy tudja: bármit tesz, ő soha nem lehet tökéletes. (Ha tökéletes lenne, ő lenne a főnök, amire persze még gondolni is felségsértés.)

A dolgozónak tehát nem szabad tökéletesnek lennie, mert ezzel megzavarná a harmonikusan felépített és olajozottan működő hierarchiát. (Még a közvetlen főnökei sem tökéletesek. Állítólag a Cégnél van valahol, valaki, aki tökéletes, de vele még senki sem találkozott.)

Teljesíteni természetesen kell, mégpedig nem is keveset, hiszen csak ekkor kapja meg a jutalmat.

A jutalmon nem feltétlenül anyagi javadalmazást kell érteni. A dolgozó és a Cég közötti kapcsolatot úgy kell elképzelni, mint a kutya és a gazdája közötti viszonyt. Mindketten őszintén és feltétel nélkül szeretik egymást, hiszen ez a kapcsolatuk alapja. (A rossz kutyát nem szereti senki, de még a jó kutya is úgy érzi, hogy minden percben bizonyítania kell.)

A dolgozó minden körülmények között lojális a Céghez: tőle függ ugyanis a boldogulása, anyagi javai, vagyis az élete.

A dolgozó persze mindezt nem kényszerként éli meg, ellenkezőleg: tudja, hogy a jó mindig elnyeri a jutalmát.

A Cég ugyanis gondoskodik az embereiről. Olyan nem fordulhat elő, hogy a Cég valamelyik emberét cserbenhagyná.

Ha a Cég valamelyik emberének gondja van, akkor a Cég erre illetékes embere ? többnyire a jogásza ? megvizsgálja, mit lehet tenni a bajba jutott emberért, és ha lehet valamit tenni, akkor azt a Cég meg is teszi.

Persze, ha a Cég nem tehet semmit, akkor a dolgozónak meg kell értenie, hogy nincs mit tenni. A legjobb ezért, ha senkinek sincs semmi baja, már csak azért is, mert a Cég, amely ugye a legmesszebbmenőkig gondoskodik az embereiről, csak akkor tehet értük valamit, ha erre van lehetősége.

A Cég a legjobb ügynökeit évente egyszer a legjobb helyekre viszi kirándulni. Van olyan dolgozó, aki bejárta már Mexikót, volt már Dél-Amerikában, és ha jövőre is jól teljesít, hozza magát, és nem romlanak a számai, akkor számíthat rá, hogy Japánba is elviszik.

A dolgozó ezeken a helyeken mindig nagyon jól érzi magát. Fekszik a tengerparton, egy nyugágy a világ. Süt a nap, körülötte finoman dorombol a tenger, a homok forró, a sör hideg.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg van elégedve.

Csak minden mindig így maradjon.

Örökké tartson a Cég, jövőre is legyen jutalék, és fényesen csillogjon a Cég logóját ábrázoló kis jelvény a szíve fölött.

 Föld S. Péter