Szakértők szerint ha az ember bekerül egy új munkahelyre, az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban beilleszkedjen a közösségbe. Sok minden már az első munkanapon eldől, ezért nem mindegy, hogy milyen képet sikerül kialakítanunk magunkról.

S bár a szakirodalom megoszlik a kérdésben, nagy valószínűséggel akkor járunk a legjobban, ha önmagunkat adjuk. Ha például szeretjük az elegáns és drága ruhákat, eszünkbe se jusson lyukas cipőben és pecsétes pólóban feszíteni. Persze, arra is vigyázzunk, hogy öltözékünk ne legyen túlságosan hivalkodó. Ha a ruházatunk azt sugallja, hogy valamelyik orosz olajbáró a nagybátyánk, Britney Spears pedig egy távoli unokahúgunk, jó esély van rá, hogy fizetésemeléskor ne mi jussunk elsőként a főnökség eszébe.

Ha egy, már régóta ott dolgozó kolléga a nőügyeivel hozakodik elő, hallgassuk figyelmesen, és igyekezzünk a megfelelő helyen irigykedő arckifejezést vágni. Egy jó tanács: csak ha biztosak vagyunk benne, hogy már kellőképpen kidicsekedte magát, akkor jöjjünk elő a saját szaftos történeteinkkel. Legyünk mértéktartók: se mennyiségben, sem pedig minőségben ne licitáljunk a kollégára ? ha úgy érzi, hogy nekünk dögösebb és lazább erkölcsi tartással rendelkező barátnő jutott, könnyen megorrol ránk, ez pedig nem tesz jót egy munkahelyi kapcsolatnak.

Talán meglepően hangzik, de vannak munkahelyek, ahol előnyt jelent, ha valaki szorgalmas. Nem árt azonban résen lennünk, mert az ördög nem alszik! Ha véletlenül meghalljuk, hogy a többiek a hátunk mögött Sztahanovnak ? ejtsd: buzgómócsing ?, hívnak bennünket, joggal gyanakodhatunk arra, hogy valamit rosszul csináltunk.

Sok helyen előfordul, hogy a főnök vagy akár a közvetlen munkatársunk szeret viccet mesélni. Ezeket a vidám történeteket úgy szokták kezdeni, hogy de tényleg szólj, ha már hallottad! Eszükbe se jusson bedőlni ennek a felszólításnak! Amennyiben helytelenül viselkedünk, már rögtön az első munkanapon egy masszív és kitartó ellenségre tehetünk szert. (S bár Parkinson törvényei között nem szerepel, jó ha tudjuk: egy munkahelyen az ellenségek száma osztódással szaporodik.)

Biztosak lehetünk benne, az állás elnyerésénél azért esett ránk a választás, mert képzettek és rátermettek vagyunk. Vigyázat, csapda: ne legyünk a szükségesnél okosabbak, a legnagyobb veszély ugyanis akkor leselkedik ránk, ha túlságosan hamar kiderül, hogy gyorsabban és jobban oldjuk meg a feladatokat, mint a régiek. (Ugyancsak óvakodjunk attól, hogy a céges bulin az asztal alá igyuk a marketingigazgatót, lassúzás közben lekérjük a főnök titkárnőjét, és az sem feltétlenül segíti az előmenetelünket, ha a kispályás focimeccsen kötényt adunk a vezérigazgatónak.)

A fentiekből a felületes szemlélő akár azt a következtetést is levonhatja, hogy középszerűségre biztatjuk az olvasót: arra, hogy maradjon szürke és igyekezzen minél alaposabban belesimulni a környezetbe.

Épp ellenkezőleg! Vállaljuk fel önmagunkat, mutassuk meg, mennyire színes, önálló egyéniségek vagyunk!

De mindezt kellő alázattal és elővigyázatossággal tegyük ? úgy, hogy rajtunk kívül lehetőleg senki se vegye észre!