Útmutató kezdő HR-eseknek

Tapasztalt személyzetisek tudják, hogy az önéletrajzokban leírt mondatok mögött mi az igazság. Mi viszont azt tudjuk, hogy nem minden személyzetis tapasztalt, ezért ezúttal a pályakezdő személyzetisek munkáját igyekszünk megkönnyíteni azzal, hogy eláruljuk a titkot: azt, hogy miként kell érteni a jelentkezők mondatait. 

Szereti a kihívásokat, a változatosságot. A mondat valódi tartalma, hogy a pályázónak már sok munkahelye volt. Vándormadárnak talán nem nevezhetnénk, de az a tény, hogy 27 éves korára már mintegy 58 munkahelyen dolgozott, finoman fogalmazva is elgondolkodtató.

Nyugodt természet. Nem szeret kapkodni, a munkával kapcsolatban elvei vannak, édesanyja még emlékszik rá, hogy az első mondat, ami elhagyta a száját, a következő volt: a munka nem szalad el, megvár.

Vidám, humoros jellem. Szeret apró csínyeket elkövetni, naponta több alkalommal is megvicceli a kollégáit. Az, hogy a vezérigazgatót elgáncsolja a lépcsőn, még a kulturáltabb tréfái közé tartozik, de akár az irodabútorok felgyújtására is képes, persze, csak április elsején.

Sokoldalú. Valójában nem ért semmihez, de ezt ő maga sem tudja. Ezért bátran és gátlástalanul vállal el mindent, ha engednék, még repülőgépet is vezetne. (Lásd még Rejtő Jenő: - Tud repülőgépet vezetni? - Biztosan, még sohasem próbáltam.)

Visszahúzódó, zárkózott természet. Barátságtalan és mogorva. Ha mégis szól valakihez, az sírva fakad, rosszabb esetben nyolc napig egyfolytában rosszkedvű lesz. Már az óvodában sem voltak barátai, a nagycsoportban pedig egy jéghegy volt a jele. (Később az óvó néni ezt nem találta elég meggyőzőnek, ezért kicserélte egy remetére.)

Nyitott, jól kommunikál. Egész nap be nem áll a szája, nem hagyja a kollégákat dolgozni, csak akkor szakítja félbe önmagát, amikor eszik, vagy éppen kimegy a kijelölt helyre dohányozni.

Munkájában igényes. Olyan precíz, hogy hozzá képest a torziós inga egy megbízhatatlan játékszer. Gondosan ügyel arra, hogy az íróasztalán az egyes dokumentumok elvágólag helyezkedjenek el. Ha a szomszéd szobában csak félig csuknak be egy ajtót, már ideges lesz. Piros tollal aláhúzza az ügyfelek beadványaiban a szóismétléseket, ráadásul a főnöki leiratokban is rendre kijavítja a stílusbéli hibákat.

Barátkozó típus. Ha az illető nő, akkor ez abban nyilvánul meg, hogy már az első hét elteltével legalább három férfi kollégával intim kapcsolatba kerül. Nem kell persze rosszra gondolni, ez nem azért van, mert lazák az erkölcsei, ellenkezőleg: szilárd meggyőződése, hogy csak úgy tudnak egy problémán hatékonyan túllépni, ha a kollégák egymás legtitkosabb rezdüléseit is jól ismerik. (Ha a kolléga férfi, akkor "egészen más a leányzó fekvése": már az első munkában töltött nap délelőttjén megfogja a főnök titkárnőjének a fenekét, ha kap egy nagy pofont, azt bátorításnak veszi és megkérdezi a nőtől, hogy melyikük lakásában töltsék az éjszakát.)

Kiváló problémamegoldó képességgel rendelkezik. Ha ilyet olvasunk egy önéletrajzban, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy a jelentkező egész nap keresztrejtvényt fejt, munkahelyi számítógépén titokban internetezik, és a különböző web-oldalakon található rejtvények megfejtésével van elfoglalva. Hogy e tevékenységben sikeres, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt évben nyert már hat darab gőzölő vasalót, 27 konzervnyitót, nyolc darab műanyagból készült lépegető elefántot.

Művészetet kedvelő, muzikális. Ha valaki így jellemzi magát, azzal nem lehet elég óvatosnak lenni. Az ilyen munkaerő ugyanis egész nap a rádiót bömbölteti, de ennek a típusnak van egy még ennél is rosszabb változata is: nem vesz igénybe gépi segítséget, hanem ő maga énekel és fütyül ? ha a bejáratnál a rendészek nem elég éberek, még arra is képes, hogy egy gitárt vagy egy komplett dobfelszerelést is bevigyen magával, hogy azzal kísérje magát.

Föld S. Péter

Válasz

  • Engedélyezett HTML elemek: <em> <strong> <cite> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><a><code>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
További információ a formázási lehetőségekről