Néhány éve még alig használt, furcsa összetett szónak számított az esélyegyenlőség, ma politikai szónoklatok, a közbeszéd gyakori eleme. A gyors karrier mindig gyanús: vajon mi lehet mögötte?

Két olyan pozitív csengésű szónak, mint az esélynek és az egyenlőségnek a kombinációja is csak jó lehet persze. A divatos szóval mindössze annyi baj van, hogy olyan, akár a bikini: éppen a lényeget takarja el. Márpedig ? mondják egy ideje filozófusok ? a nyelv és a szóhasználat kijelöli a gondolkodás határait. Így a közbeszéd a közgondolkodásét.

Vajon az esélyegyenlőség elegendő-e az igazságossághoz? Ha a futóversenyen azonos feltételek mellett indulhat a kisportolt futóbajnok és a féllábú, az maga az igazságosság? S ha kap a féllábú száz méter előnyt szerencsétlen helyzetének köszönhetően, örvendjen a pozitív diszkriminációnak? A megvalósult, tökéletes esélyegyenlőség utópisztikus államában sem lennének az emberek sokkal boldogabbak. Ugyanis az nem jelentene többet, minthogy az arra érdemesek, a tehetségesek lennének felül, s az érdemtelenek alul (?meritokrácia?, mondja erre elegánsan az állástalan humán értelmiségi, akinek ettől azonban nem lesz jobb, csak nem értik meg).

A munka világának gondjai lényegileg onnan származnak, hogy kevesebb munkahely van annál, mint ahányan dolgozni akarnak. Illetve onnan, hogy a munkavállalók jelentékeny része nem tud emberhez méltó módon megélni a fizetéséből. Az esélyek egyenlősítése ? még ha sikerülne is ? e két lényegi gondot nem oldja meg.

Az esélyek egyenlőségére törekvés helyes cél persze, ám mint a vöröshagyma vacsorára, magában nagyon kevés.

Miért került mégis a középpontba? Mert arra nagyon jó, hogy fölváltsa a lejáratottnak tekintett egyenlőség szót. Hogy immár ne kelljen célnak tekinteni a milliárdjaikat elkölteni sem tudók és a létminimum alatt tengődők közötti különbség csökkentését. Hadd nyíljék tovább a jövedelmi olló, s jelöljük ki célul azt, hogy legyen mindenkinek egyenlő esélye bekerülni a felső tízezerbe. Nem számít, hogy illúziókról van szó. Jól illeszkedik a ?ne halat, hálót adj neki? típusú okosságok sorába is, amelyek hangoztatásának végcélja nem más, mint hogy a polgárok sorsáért viselt felelősséget egyszer s mindenkorra levegye az állam válláról. Akkor is így van ez, mikor a szó divatba hozói ? a divatdiktátor ebben az esetben leginkább Anthony Giddens, Tony Blair tanácsadója ? ha rákérdeznek, azt mondják, az esélyegyenlőség nem elegendő a társadalmi igazságossághoz.

Az esélyegyenlőség szó előtt nagy jövő áll még. Könnyen lehet, hogy a jövő társadalmainak rendjét ? éljenek bár tömegek munkanélküliségben, nyomorban, reménytelenségben ? a vélt vagy valós esélyegyenlőség igazolja majd. ? Lám, lám, tanultak, dolgoztak, s fölküzdötték magukat ? mutogatnak majd néhány emberre a hatalom birtokosai és szószólói.

Új ideológia van születőben, s nem látszik a régieknél jobbnak.

Kis Miklós