Jogvédő

Az írás megmarad - simlis munkaadók

kep    A legutóbbi jogszabály-módosítást követően az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) törölte a feketelistáról az összes munkaügyi jogsértést, ám az elmúlt két év munkavédelmi szabálysértői és a kirótt bírságösszegek még mindig elérhetőek.

A Munka Törvénykönyvének újabb bírálata

Az LMP szerint a kiszolgáltatottság növelésével nem lehet munkahelyeket teremteni - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András, miután a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) vezetőivel egyeztettek.

Az LMP frakcióvezetője hozzátette, habár a kormányoldal tagjai "egyre-másra hátrálnak ki" a tervezet mögül, ők mégis lényegesnek tartják azt, mert meglátásuk szerint az írás szorosan kapcsolódik a Széll Kálmán Tervből és a miniszterelnök megnyilvánulásaiból kirajzolódó elképzelésekhez. Orbán Viktor a "kaszárnyakapitalizmus kiépítésére törekszik" - fejtette ki, hozzátéve: a miniszterelnök úgy gondolja, hogy a felemelkedésnek az a záloga, ha a "versenyképesség oltárán feláldozza a munkavállalói jogokat".

MKKSZ: "levelezgetés helyett tárgyalást!"

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) határozottan elutasítja az új munkatörvénykönyv tervezetét - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

A szakszervezet állásfoglalása szerint a munkajogi szabályok megváltoztatása "a munkavállalók számára egyoldalúan hátrányos", és megalapozatlan az a kormányzati állítás, hogy az új munkahelyek létrehozását segítené elő. 

Többen bírálják az új tervezetet

Az MSZP szerint a műszakpótlékok csökkentésével, illetve eltörlésével a kormány csökkentené a fizetéseket. Az LMP úgy látja, a munka törvénykönyvének tervezett változtatásai "kitolják" a nőket a munkaerőpiacról és a gyermekvállalási kedvet is csökkentik.

Íme az alkalmi munka új szabályai

| |

Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai augusztus elsejével megváltoztak, alapvetően a munkaadókra nézve kedvezően. Egyszerűsödik az adminisztráció, az alkalmi munkásra nem vonatkoznak a szabadság kiadásának szabályai, és a betegszabadságra, és az egyéb munkaidő-kedvezményekre vonatkozó előírások sem.

Tárgyalni akarnak a szakszervezetek

|

A hat országos szakszervezeti szövetség elfogadhatatlannak tartja az új Munka törvénykönyvének (MT) tervezetét - közölték az érdekvédelmi szervezettek az MTI-vel csütörtökön.    

A szakszervezetek közös nyilatkozatot adtak ki erről, miután az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma  csütörtökön Budapesten egyeztetett az új Munka törvénykönyve tervezetéről.

Mindenfelé leszámolnak a dolgozók jogaival

|

Nem csak hazánkban, Európában is trend, hogy az adósságválságra adott válaszul korlátozzák a munkavállalói jogokat, a termelékenység, a versenyképesség növelésének szükségességére hivatkozva.

Íme az új munka törvénykönyv terve

 

A kormány nyilvánosságra hozta  az új munka törvénykönyv tervezetét. Íme a teljes szöveg.

LMP: családellenes az új tervezet

Az LMP úgy véli, hogy a munka törvénykönyvének (Mt). új koncepciója újabb csapás a családokra: a kormány nemcsak az anyák, hanem az apák számára is megnehezíti a szülői feladatok ellátását, illetve a munka és a családi élet összehangolását.

Az ellenzéki párt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében leszögezi: szomorú, hogy a Fidesz családbarát politikája eddig csak a jómódú családokat segítette, és a nők munkaerő-piaci helyzetét tovább rontotta. Az apák szerepének erősítése is puszta ígéret maradt, sőt az új Mt. tervezete még inkább megnehezíti az apák dolgát - emelik ki.

Jutalom, szabadságmegváltás - legyen szabályozottabb!

A szabadság megváltásának lehetőségét, valamint a prémium, jutalom és bónusz szabályait is rögzíteni kell az új Munka törvénykönyvében (Mt.) a BDO Magyarország Tanácsadó Kft. szerint.

Összefoghatnak a dolgozók - sztrájkok, tüntetések jöhetnek

A jobboldali értékrendű Munkástanácsok sem tartja elfogadhatónak a tervezett munkajogi szabályozást.

Egyeztettek a munkáltatókkal

A munkaadók üdvözlik és jó irányúnak tartják a Munka törvénykönyvének tervezett változtatásait, mivel szerintük azok a vállalkozások és a gazdaság versenyképességét növelik, ugyanakkor a munkaadók nem partnerek abban, hogy a munkavállalók "jogfosztottá" váljanak - mondták a munkáltatói érdekképviseletek vezetői pénteken a találkozó után.

Háromoldalú egyeztetést akarnak a szakszervezetek

A szakszervezetekkel tartott csütörtöki konzultáció után a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja, hogy az érdekképviseletek mely javaslatai építhetők be az új Munka törvénykönyve (Mt.) tervezetébe, de az biztosra vehető, hogy nem gyengül a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme, és nem csökken az alapszabadság, valamint az életkor alapján járó pótszabadság mértéke - közölte az NGM az MTI-vel csütörtökön.

Párbeszédet szorgalmaz az MSZP

Az MSZP munkástagozata felszólította a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt, hogy tárgyaljon a munka törvénykönyve módosítása által érintett csoportokkal.

Tiltakoznak az Autonóm Szakszervezetek

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) tiltakozik az új Munka törvénykönyvében (Mt.) foglaltak, valamint az ellen, hogy a kormány most sem egyeztetett a tervezett módosításokról - közölte az érdekképviselet az MTI-vel.

Az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos javaslat csütörtökön délután nem volt fenn a parlament honlapján, az ASZSZ közlése szerint a tervezet "kerülő úton" jutott el hozzájuk. 

Az adójavaslatok jövő héten kerülhetnek a kormány elé

|

A pénzügyminiszter várhatóan a jövő héten terjeszti a kormány elé az adómódosító, és a következő héten a jövő évi költségvetési javaslatokat.

Veres János elmondta: az adójavaslatoknak köszönhetően jelentős egyszerűsítésekre és tehercsökkentésre kerül sor, az egyensúlyi követelmény maradéktalan betartása mellett.

Rendelet az építőipari feketemunka ellen

|

Az építési vállalkozók szeptember 1-től csak úgy kalkulálhatják díjaikat, hogy abban az építőipari rezsióradíj alapján számolt munkadíjat kell szerepeltetniük - az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.

A kormány újabb rendeletében több jogszabályt módosított a kiemelt beruházások gyorsítása érdekében. Ennek részeként több ponton kiegészítette a múlt év utolsó napján született rendeletét, amely az építőipari kivitelezés szabályait tartalmazza. 

Ki jogosult baleseti járadékra?

|

Üzemi baleset következménye tartós egészségkárosodás is lehet, amelynek tartamára a kárt szenvedőt baleseti járadék illetheti meg. Meddig és milyen feltételekkel? Ezt foglaljuk össze a Jogtanácsadó című szakfolyóirattal együttműködve.

Baleseti járadékra az jogosult, akinek üzemi baleset következtében 13 százalékot meghaladó egészségkárosodása keletkezett, ám baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék nem illeti meg.

A bíróság elutasította a szakszervezeti kifogást

|

A bíróság elutasította a szakszervezetek kifogását, amelyben azt állították, hogy az egri megyei kórház működtetését elnyerő HospInvest Zrt. jogellenesen köt szerződéseket a dolgozókkal, illetve hogy július elseje után a zrt. már nem veheti át a kórház üzemeltetését - erről sajtóközleményben tájékoztatott a HospInvest.

Deák Gábor, a társaság alelnöke elmondta: az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), a Medicaritas és a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) azzal támadta a HospInvestet, hogy jogellenesen cselekedett akkor, amikor új munkaszerződést küldött ki az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak, továbbá azt állították, hogy a július elsejei tervezett átadás után a HospInvest már nem veheti át az üzemeltetést.

Pert nyert a mentőszakszervezet

|

Összesen több mint félmilliárd forintot kénytelen kifizetni hétezer dolgozójának az Országos Mentőszolgálat, miután négy év pereskedést követően a Legfelsőbb Bíróság jogerősen igazat adott a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének - írta szerdán a Magyar Hírlap.

Toma Lajos, a reprezentatív szakszervezet elnöke a lapnak elmondta, hogy kedden tárgyalt az Országos Mentőszolgálat vezetőivel az elmaradt juttatások kifizetésének lehetőségéről, és azt a választ kapta, hogy "jelenleg nem látják a forrást a bírósági ítélet végrehajtásához, de keresik a megoldást". 

Tartalom átvétel

Érdekes/hasznos volt, csatlakozom a munka.org Facebook-csoportjához: