"Olyan a közgazdász, mint az utazási ügynök, megmondod, hova mennél, s elmondja, hogyan tudsz oda eljutni" - olvasható az ismert Samuelson által is írt, amerikai egyetemeken használt közgazdasági tankönyv bevezetésében.  

 
Mégis megjelennek időről-időre magukat függetlennek mondó közgazdászok, akik megmondják nekünk, merre kell menni. Nem haboznak értékek között választani, nem haboznak gazdasági és társadalmi csoportokat, érdekcsoportokat hátrányba, illetve előnybe hozni. Olyan utazási ügynökök ők, akik nem kínálnak föl választási lehetőségeket a társadalomnak, hanem tétovázás nélkül egyeseket Bahamákra, másokat az Északi-sarkra küldenek. 
 
A foglalkoztatás növelésének magasztos célja  a minimálbér  eltörlése , illetve az egyenlőtlenség növelése árán. Nyilván nem tűnik nagy árnak az elképzelés kiötlőinek, akik egy luxusszállodában, egy kellemes ebéd előtt és után fejtették ki gondolataikat a sajtó képviselőinek, hogy eme elképzelések "megjelenjenek a diskurzusban". Illetve tették ezt előtte több lépcsőben, tájékoztatókon, sajtóbeszélgetéseken, profi PR cég közreműködésével. Megható, hogy a független közgazdászok milyen mélyen hajlandóak zsebükbe nyúlni a közjóért történő elkötelezettségükben.

Kérdés persze, hogy mennyire szolgálják a közjót az azon az elven történő elgondolások, amelyek elavult egyensúlyi elméleteken alapulnak, amiket látványosan megcáfoltak a válságok és összeomlások. Ezek a nézetek Keynes előtti, naiv elképzelések a munkapiacról. 

Ez persze nem is meglepő, hiszen a piaci fundamentalizmus nem tudomány, a szabadpiaci ideológia azoknak az érdekeit szolgálja, akiknek kedvez a szabad piac, ami ugyancsak nem meglepő módon a nagytőke. 
 
Nem lehet persze az állítani, hogy a szabadpiaci ideológia - mint általában minden ideológia - nem tartalmaz helyes állításokat, illetve részigazságokat. A foglalkoztatás nő, ha a bérek csökkennek.  A kérdés, hogy mennyivel, s hogy ez a növekmény megéri tömegek végletes elnyomorodását.  A minimálbér nem éri el a létminimum összegét.  Marx még azt állította, hogy a tőkés éppen annyit fizet, hogy a munkaerő képes legyen magát bővítetten újratermelni.  A minimálbér ma nemhogy gyerekek neveléséhez ("a munkaerő bővített újratermeléséhez") nem elegendő, de a dolgozó tulajdon létezésének fönntartásához sem, hiszen a nettó minimálbér nem éri el a létminimumot. Ez az, amit egyesek szerint el kellene törölni, mert túl magas. 
 
Persze, igaz az, hogy ha magasabb az átlagbér , akkor a vállalkozó hamarabb kényszerül modernebb, termelékenyebb gépekbe beruházni, így a foglalkoztatottság csökken.  Ettől függetlenül, hiába alacsony Indiában a munkabér, azért nem kőbaltákkal és szakócákkal dolgoznak a feldolgozóiparban.  Az  persze lehet, hogy nem a legújabb gépsorokat használják, hanem néhány éveseket. 

De az indiai alacsony  munkabérek sem garantálják a teljes foglalkoztatottságot. Az egyre termelékenyebbé, modernebbé váló gépek foglalkoztatottságot csökkentő hatása ellen nem lehet alacsony munkabérekkel "küzdeni" - már csak azért sem, mert a technikai civilizáció története alapvetően ezen gépek tökéletesedéséről szól, tehát ez a folyamat úgyszólván megállíthatatlan. 
 
Sokkal inkább a kereslet bővülésével lehetne "védekezni" a termelékenység növekedésének foglalkoztatást csökkentő hatása ellen. Ennek nagyszerű módja lehetne, ha csökkenne az egyenlőtlenség, s a jövedelmek nagyobb hányada kerülne az alacsonyabb jövedelműekhez.   
 
A nagyobb jövedelműek ugyanis jellemzően "automatikus megtakarítók", méghozzá jelentős részben, az alacsonyabb jövedelműek bérnövekedése viszont inkább megjelenik a fogyasztásban, ezáltal az aggregált keresletet is növeli. Ez is a növekedés egy útja lehetne. Persze ez az út nem azoknak az érdekeit szolgálja, akik egyébként hatékony érdekérvényesítők. Ebben a témában ne várjunk sajtótájékoztatókat luxusszállodákban.