Varga: fokozódik a kizsákmányolás

A szakszervezetek tiltakoznak a 44 órás munkahét lehetőségének véglegesítése ellen.

 A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint a 44 órás munkahét bevezetésének lehetőségét tartalmazó törvényjavaslat azt jelenti, hogy a kormány a tőke szolgálatába szegődött, és fokozza a munkavállalók kizsákmányolását - fejtette ki Varga László, az SZEF elnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.

    Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Munka törvénykönyvének módosítását célzó javaslat úgy kerülhetett az Országgyűlés elé, hogy benyújtást nem előzte meg szociális párbeszéd.     A 44 órás munkahét egyben cáfolata a kormány egyik ígéretének, amely a foglalkoztatás javítására vonatkozott. Így nem lesz könnyű 1 millió munkahelyet teremteni - fogalmazott az SZEF elnöke.     Fehér József, a SZEF alelnöke, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára hozzátette: a tervezett intézkedés törvényessé teszi a fizetség nélküli, gátlástalan túlóráztatást, ami most is jellemző a közszférában.

(MTI)

Érdekes/hasznos volt, csatlakozom a munka.org Facebook-csoportjához: