Álláshirdetések Jogvédő Képzés Munka.orgom Külföldi munka Társadalom Szolgáltatások Vállalkozás
Kiegészítenék a pedagógusbéreket
A kormány tervei szerint jövő januártól korrigálják a pedagógusokra vonatkozó közalkalmazotti bértáblát, a kezdő tanárok fizetése akár havi negyvenezer forinttal emelkedhet. Erről Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint nem jó irány, hogy az évtizedek óta a pályán lévő tanárok fizetését nem korrigálják ilyen összeggel.
Tatai-Tóth András az Új tudás program kapcsán közölte, jelentősen emelni kell a pályakezdő pedagógusok bérét, mert az alacsony juttatások miatt a fiatal tanárokat elszippantja a versenyszféra.
Kifejtette: az egyetemet végzett kezdő tanár bérét a jelenlegi táblázathoz képest havi negyvenezer forinttal emelnék fel. A már pályán lévő tanárok fizetését a tervek szerint hozzáigazítják a kezdőkéhez, azaz nem lesz olyan régóta a pályán lévő pedagógus, aki kevesebbet fog keresni egy kezdő tanárnál.
Kérdésre válaszolva Tatai-Tóth András elmondta: a már az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat a kormányt és az oktatási minisztert hatalmazza fel a pedagógusbérek rendezésére. A változások várhatóan 2009. január 1-től lépnek hatályba.
A képviselő tájékoztatása szerint pótlékot kapnának a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok, illetve az iskolaigazgatók is, mert nemcsak pedagógusnak mennek kevesen, hanem igazgatónak sem jelentkeznek sokan.
A béremelésnek egy évben 13-14 milliárd forint a költségvetési vonzata, és a pedagógusok egyharmadát, 40-45 ezer pedagógust érint. Az Új tudás program keretében a bér típusú kiadások 35-40 milliárd forintot tesznek ki jövőre.
Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője újságíróknak úgy nyilatkozott, el kell gondolkodni azon, miként biztosítják az esélyegyenlőséget, illetve a megbecsülést a pedagógusoknak. Az nem jó irány, hogy az évtizedek óta a pályán lévő tanárok fizetését nem korrigálják ilyen összeggel - jegyezte meg.
Az ellenzéki politikus szerint hiteltelen, hogy új tudásról beszél az a kormányzat, amelyik bevezette a tandíjat, majd a népszavazás után "nem akarta komolyan venni az eredményt".
A képviselő kifogásolta a programmal kapcsolatos törvénymódosítást, mivel szerinte veszélyezteti a jogbiztonságot, hogy a folyamatosan változtatják az oktatási jogszabályokat. A pótlékrendszerrel kapcsolatban Ágh Péter megjegyezte: nem világos, milyen módon biztosít esélyegyenlőséget a fiatal és a régóta a pályán lévő pedagógusok között. (MTI)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének véleményét itt olvashatják:


