Szívbarát Munkahely
Május 1-jén Szívbarát Munkahely elnevezéssel pályázatot indított az Unilever "szívbarát" margarinmárkája az Országos Egészségfejlesztési Intézet szakmai felügyelete mellett.
Az akcióval arra kívánják felhívni mindenki - a munkaadók és a munkavállalók - figyelmét, hogy törődjenek többet szívünk egészségével. Vagyis: figyeljünk táplálkozásunkra, mozogjunk többet és próbáljuk ésszerű módon kezelni a stresszt.
A szakértők szerint bármi legyen is valakinek a munkája, a munkahelyi stressz szinte elkerülhetetlen. Tehát gyakorlatilag kivédeni sem lehet, ám az állandósult stressz megbetegíthet bennünket, ha nem tanuljuk meg kezelni azt.
Így a most induló Szívbarát Munkahely-pályázatra azoknak a vállalatoknak a jelentkezését várják, ahol a munkatársak szívének egészsége hasonlóan fontos, mint a gazdasági mutatók.
Ahogy az elmúlt évben, idén is azok a munkahelyek jelentkezhetnek a pályázatra, amelyek tesznek az ott dolgozók szívének egészsége érdekében. Ezek nem feltétlenül nagy anyagi áldozatokat kívánó megoldások, hiszen az is sokat számít, ha az adott cégnél sugárzásmentes monitorok, gerinckímélő székek és egészséges választékkal is rendelkező büfé található. Sőt, egy hétvégi kerékpártúra vagy egy vállalati kirándulás megszervezése is fontos lépés. A szív egészségét előtérbe helyező "szívbarát" munkahelyi program részét alkothatják olyan összetettebb elemek is, mint a munkahelyi egészségügyi szűrések, a rugalmas munkaidő bevezetése, ingyenes ásványvíz biztosítása vagy egy "stresszmentes" szoba kialakítása. Minden olyan lépés számít, amivel a munkáltató hozzájárul a munkavállaló egészségéhez.
Az idei Szívbarát Munkahely pályázatra május 1-je és augusztus 31-e között három kategóriában lehet nevezni: az 1-10 főt számláló kisvállalatok, a 11-59 fős középvállalat, vagy a hatvannál több embert foglalkoztató nagyvállalat kategóriában.
Nevezni a megújult www.szivbaratmunkahely.hu weboldalon található jelentkezési lap kitöltésével lehet, amelyet postán, faxon vagy e-mailen lehet visszajuttatni a kiíró számára. Két különdíj is kiosztásra kerül: az egyik a legkreatívabb ötletet, a másik pedig azt jutalmazza, hogy hol figyelnek leginkább a kerékpárral munkába járók igényeire. A pályázat eredményhirdetésére a Flora Szívünk Napján kerül sor 2008. szeptember 28-án. A helyezettek meghívót kapnak erre az eseményre. (MTI - OTS Hírvonal)


