Németország könnyíti a szakemberek bevándorlását

|

A német kormány úgy döntött, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb számban teszi lehetővé szakemberek bevándorlását, hogy enyhítsen a szakemberhiányon.

Az Angela Merkel vezette kormány szerdai ülésén hagyta jóvá az erről szóló  törvényjavaslatot, amit még a parlamentnek is el kell fogadnia. Az évi alsó jövedelmi határ a bevándorló szakemberek esetében eddig 86 400 euró volt, ezt vitték le mintegy 20 ezer euróval.

Vagyis a jövőben a bevándorlónak azt kell bizonyítania, hogy évi jövedelme eléri a 63 600 eurót. Ez utóbbi összeg a szakmai tapasztalattal rendelkező képzett szakemberek keresetének felel meg.

Az új rendelkezés a szándékok szerint a jövő év elejétől lép életbe.

A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) becslése szerint az országnak mintegy 20 milliárd eurónyi veszteséget okoz a mérnökök, technikusok hiánya.

A német kormány a múlt hónapban döntött több magasan képzett szakember bejutásának könnyítéséről, ugyanakkor a korábbihoz képest két évvel meghosszabbította az új uniós tagországok képzetlen dolgozóira vonatkozó bevándorlási tilalmat. (MTI)