Leszavazták az egységes nyilvántartást
Az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának hétfői ülésén 9 igen és 10 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba Vas János (MDF) képviselő önálló indítványát, amelyben a képviselő országgyűlési határozat megalkotását kezdeményezte a nyilvántartott álláskeresők, a szociális ellátásban részesülők és a különböző közfoglalkoztatási formákban dolgozók egységes nyilvántartásáról.
Vas János fontosnak nevezte, hogy az önkormányzatok és a foglalkoztatásért felelős hatóságok ugyanabból az adatbázisból dolgozzanak.
Fekete László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese kifejtette: szakmailag egyetért a közös adatbázist tartalmazó rendszer kialakításával, működtetésével.
Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy kidolgozták az Út a munkához című programhoz kötődő egyes foglalkoztatási és szociális törvények módosítására vonatkozó javaslatot, amelyben a felvetett kérdést is kezelik. Amennyiben ezeket a módosításokat a törvényhozás elfogadja, akkor törvényi szintű felhatalmazás lesz az egységes szociális és munkaügyi adatbázis létrehozására. Utalt arra, hogy a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete anyagilag is támogatja a rendszer technikai feltételeinek kialakítását.
Bernáth Ildikó fideszes képviselő, a bizottság alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárgysorozatba vételről történő döntés nem jelenti azt, hogy azonnal napirendre kell tűzni a kérdést. Ugyanakkor azt nem lehet tudni, hogy a kormány mikor nyújtja be a parlamentnek az Út a munkához program végrehajtásához kötődő törvénymódosításokat, illetve nem lehet tudni ezek fogadtatását sem. Szerinte nincs ellentmondás aközött, ha az országgyűlési határozati javaslatot tárgysorozatba veszik, illetve a kormány benyújtja az Út a munkához programhoz kötőtő törvények módosítását.
Gúr Nándor, a bizottság szocialista elnöke amellett érvelt, hogy az Út a munkához című programhoz beterjesztendő törvénymódosításokban kell megoldani az országgyűlési határozati javaslatban felvetett problémát. (MTI)


