Létszámcsökkentés és bérfejlesztés a Magyar Telekomnál
A Magyar Telekom 2009 végéig legfeljebb 300 munkatársat bocsáthat el az anyavállalattól, miközben a munkatársak jövő áprilistól 5,6 százalékos bérfejlesztésben részesülnek - erről állapodott meg a Magyar Telekom az érdekképviseletekkel.
A vállalat hétfői közleménye szerint a jelentős részben 2009 első negyedévében megvalósuló leépítés következtében a személyi jellegű ráfordításokban éves szinten mintegy 1,8 milliárd forint megtakarítás érhető el. A leépítéssel, illetve a minőségi cserével összefüggésben pedig várhatóan 5 milliárd forintot kitevő végkielégítést számol el a cég 2008 negyedik negyedévében.
A Magyar Telekom a jövő év elejétől bevezeti a Total Workforce Management - Teljes Munkaerő Menedzsment - rendszert annak érdekében, hogy az emberi erőforrás menedzsment fókuszában ne csupán a létszám, illetve a személyi jellegű kiadások álljanak, hanem az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó összes költség. A rendszer lehetővé teszi a vállalat számára, hogy rugalmasabban és hatékonyabban menedzselje az emberi erőforrásokhoz köthető összes költséget, ideértve a megbízási jogviszony alapján foglalkoztatott, kölcsönzött, bérelt munkavállalókat, valamint a kiszervezett, illetve vállalkozói szerződés alapján történő foglalkoztatást is.
Az új menedzsment segítségével az egyes foglalkoztatási formák közötti átcsoportosításra is lehetőség nyílik a költséghatékonyság növelése érdekében.
A közlemény szerint a Magyar Telekom célja az, hogy a következő években szinten tartsa vagy nominálisan kis mértékben csökkentse az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó összes költséget. (MTI)


