A biztosítással nem rendelkezők - mondjuk a tartósan munkanélküliek - csak sürgősségi ellátásban részesülhetnének, a biztosítottak jogosultak lennének a "normál" ellátásra, a legfelső szinten a kiegészítő biztosítással bírók extra szolgáltatásokra tarthatnának igényt - tervezi a kormányzat. Az elgondolás mögött nyilván az a humanista elképzelés áll, hogy az állástalan, ha már nem jár neki a munkanélküli ellátás, s jövedelme sincs, akkor ne költse a pénzét drága gyógyszerekre.

A kormányzat azonban ezen, legalább valamennyire logikusnak látszó ok helyett inkább azzal érvel, hogy sokan tesznek szert feketén jövedelemre, s nem fizetnek egészségbiztosítást. Az érvelők arra már nem szoktak kitérni, vajon a feketén dolgozók szándékosan választották-e életformájukat. S valóban így lehetne megoldani a feketemunka gondját? A foglalkoztatók majd - puszta jószívűségből - mindenkit bejelentenek?

A háromszintű egészségbiztosítás ötletét "reformként" tálalják. Reform alatt persze az állam vezetői most is azt értik, mint más esetekben: pénzelvonást.

A fő cél jól látható: egészségügyi ellátás nélkül hagyni a munka világából kiszakadtakat, amivel az állam nagy összeget remél megspórolni. Érdemes lenne megtudni, tulajdonképpen mit tartanak az állam vezetői pontosan azok felől, akiknek nem fog járni a normál egészségügyi ellátás. Nincs törvényes jövedelmük, feltehetően sokuknak törvénytelen sem. Csak sürgősségi egészségügyi ellátásra lesznek jogosultak - immár ezt is tudjuk róluk. De kik ők? Merre tartanak, s mit gondolnak? Vajon érdekli-e a politikusokat? Vagy azt gondolják, ha nem vesznek tudomást a létezésükről, talán maguktól eltűnnek? Eltűnésükhöz persze valóban hozzájárulhat, hogy nem lesznek jogosultak teljes egészségügyi ellátásra. Annyi azért maradhat belőlük, a már semmire sem jogosultakból, a már semmit sem veszíthetőkből, hogy a tehetősek úgy érzik majd, egyre magasabb falak kellenek lakóparkjaik köré. No, de kinek jó ez?

A "reformnak" nyilván van más járulékos célja is: menekülési utat biztosítani az elitnek a közegészségügy posványából. Ami talán nagyobb bűn a nagy tömegek ellátatlanul hagyásánál is, hiszen a legnagyobb csoportnak, a normál ellátásban részesülőknek árt. Ha az elit ugyanis nem érdekelt a közintézmények, közszolgáltatások magas színvonalon tartásában, akkor azok szükségszerűen alacsony színvonalúak lesznek. Ha a tehetősek kiegészítő biztosításokkal vértezhetik föl magukat a normál ellátás sivár valósága ellen, könnyen megjósolható, hogy a normál ellátás finanszírozására egyre kevesebb pénzt fordít majd az állam, így annak nívója meredeken esni fog. Még ha ma úgy is tűnik, hogy már nincs hova.

Kis Miklós