"A bulvárújságok csak a szemetet öntik ránk" - csattan fel egy ismerősöm. "Miért, a nagy napilapok nem ezt teszik? A bulvár legalább szórakoztat" - mondja a másik. Pedig csak annyit mondtam nekik, hogy épp a bulvárújságírók munkájáról írok. Mindenesetre ritka, hogy egy szakmát egyszerre övez ilyen erőteljes elutasítás és elismerés.

Borongós vasárnap reggel van. Olyan, amikor az embernek semmihez nincs kedve, főként nem dolgozni. A Színes Bulvár Lap szerkesztőségében ülök, s kíváncsian várom, hogy milyen hangulatban érkeznek a kollégák. Vajon gátlástalan szennylapírókkal találom magam szembe vagy profikkal, akik tudják, hogyan kell eladni egy hírt? Amíg ezen morfondírozok, megcsörren az elsőként érkező rovatvezető, Zimber Szilvia mobilja. Az a fotós telefonál, aki egész éjjel várta, hogy kiemeljék a Dunából a kisrepülőgépet, amely előző nap zuhant le Nagymarosnál. ( A cikk nem a napokban íródott ? a szerk.) A gépet nem sikerül felszínre hozni, így nem készülhetett el a fotó sem. Hiába virrasztott. Kíváncsiskodom, honnan tudták, hogy hol és mikor emelhetik ki a kisrepülőt. A válasz nem lep meg: ahogy minden újságírónak, nekik is megvannak a kapcsolataik. A bulvárlapoknak jól felfogott érdekük, hogy jó viszonyban legyenek a rendőrséggel, katasztrófavédelemmel, mentőkkel. Az sem titok, hogy ezek rádiófrekvenciáját is tudják hallgatni. Ezért fordulhat elő, hogy a tudósító és a segítség szinte egy időben érkezik egy adott esemény helyszínére.

S ha már az információszerzésnél tartunk, óvatosan megkérdezem a rovatvezetőtől, mit gondol a sokat hangoztatott vádakról, melyek szerint khm? nem tájékoztatnak tényszerűen.

-A bulvár nem egyenlő a hazuggal, a felületessel, a silánnyal. Ez a tévhit valószínűleg akkor alakult ki, amikor a rendszerváltás után elkezdődött a bulvár újságírás. Akkor szókimondóbbak, bátrabbak voltak a lapok, de sokszor felületesebbek is. Úgy gondolom, a bulvárnak talán még pontosabbnak kell lennie, mint a minőségi lapoknak - éppen az ilyen előítéletek miatt. A hangvétel valóban érzelemgazdagabb, a hétköznapi nyelvhez közelibb, de nem hazug. Az, hogy kiemelünk egy momentumot, és arra fűzzük fel a történetet, tálalás kérdése. Ettől a történet alapja még ugyanaz, csak így kedved is van elolvasni. Az interjúalanyoktól gyakran kapunk pozitív visszajelzéseket, hogy nem gondolták, hogy korrektek leszünk. Mára sikerült elérnünk, hogy egyre kevesebben mondják: nektek nem nyilatkozunk. Nem az határozza meg a lapot, milyen műfajban készül, hanem hogy hiteles-e? - mondja.

Őrült tempóban

Érkeznek a többiek, de azonnal el is tűnnek a monitorok mögött, mert a másik fontos információforrás az internet. Reggel kilenckor már mindenki tudja, hogy aznap milyen témával foglalkozik. Egy órakor és három-négy körül is van lapzárta. Ezzel persze nincs vége a munkának, mert meg kell találni a következő nap témáit, és szervezni kell a találkozókat is. Bár viszonylag rövid cikkek jelennek meg, azt mondják, rengeteg munka van mögötte. Nagyon sok emberrel kell beszélniük, szóra kell bírniuk a történet érintettjeit. A bulvárújságírókat sokan hiénáknak tartják ? vetem közbe, ők azonban nem látják öncélúnak, amit tesznek. Úgy gondolják, ha például meg tudják mutatni egy közlekedési baleset áldozatának hozzátartozóit, azok fájdalmát, akkor lehet, hogy másokat lassításra bírnak. Viszont van olyan eset, amikor a legrámenősebb újságíró is azt mondja, hogy nem megy oda. Pedig verseny nemcsak a lapok, hanem az állandó és a külsős munkatársak között is van. Nem könnyű bekerülni egy laphoz - az esetek többségében nem hirdetés, hanem csak ismerősök útján vagy gyakornokként sikerül, de talán még nehezebb ott is maradni. A külsősöknek hosszú hónapokon keresztül kell bizonyítaniuk, de még akkor sem biztos, hogy állandó munkatárssá válnak. Ez nehéz időszak, hiszen a fizetés ekkor még kevés, így még mást is kell dolgozni mellette. ( A külső munkatársaknak 1500 forintos flekkdíjat kínált két bulvárlap is 2004-ben, természetesen számlára. Ami 1500-2000 forint cikkenként, hiszen a bulvárlapok nem közölnek hosszú cikkeket. A helyzet azóta aligha változott, hiszen évente sok ezer kommunikáció szakos végzős próbálja meg az újságírást, ami a piac törvényeinek megfelelően alaposan leszorítja az elérhető, átlagos jövedelmi szintet. A szerk.) A rovat vezetőjének mindenesetre nem kell fegyelmezéssel tölteni az idejét, mert tudja, mindenki azért van ott, hogy a lehető legjobb produktumot nyújtsa az olvasónak. Ám ne legyenek illúzióink: ez nemcsak küldetéstudat, hanem pénz kérdése is. A bulvárújságírók, ha jól megy a lap, az átlagnál jobban keresnek. Még akkor is megéri ilyen szerkesztőségben dolgozni, ha emiatt vállalkozóvá kell lenniük. Ezen a pályán ugyanis szinte mindenki vállalkozó, aki kiszámlázza a munkadíját.

Általános tendencia, hogy a bulvárlapokra sokkal kevesebben fizetnek elő, mint a minőségi újságokra, s amíg a politikai irányultság segíti a minőségi lapokat, addig a bulvárt olvasók sokkal bizonytalanabbak. A tabloidokat az utcán kell eladni, és minden nap a címlap és a tartalom határozza meg a példányszámot. Ezeknek az újságíróknak tehát azokat a vágyakat is el kell találni, melyeket az olvasó meg sem fogalmazott. Vendéglátóm büszkén újságolja, hogy a sok munka meghozta gyümölcsét, hiszen az elmúlt fél évben nagy mértékben sikerült növelni az eladást.

Soha nem lehet tökéletes

Akik még nem találkoztak a lapzárta fenyegető rémével, nem szakadt a nyakukba egy rázós ügyelet, akik nem ültek még órákon keresztül üres tekintettel a számítógép előtt, azok azt hiszik, hogy újságíró majdnem mindenkiből lehet. Még inkább igaz ez a bulvár sajtóra. Tévedés. Sokszor még abból sem lesz (bulvár)újságíró, aki nagyon szeretné. Tény, hogy vannak, akiket csak a hírnév, a csillogás hamis képzete vagy a vaskos fizetés - mert sok eladott lap után igenis sok pénzt lehet osztani - vonz, ez azonban kevés ahhoz, hogy valaki a pályán maradjon. Nem árt, ha az írással kacérkodók hírérzékenyek és jó íráskészséggel bírnak, amit tanulni nem, legfeljebb fejleszteni lehet. Ezt leginkább kommunikációs szakokon vagy újságíró iskolákban érdemes megpróbálni. Egyre több intézményben tanítanak bulvár újságírást is, s ez azt jelzi, hogy a szakma törekszik a minőségi bulvár megteremtésére. Nekünk pedig ideje megtanulnunk, hogy a minőségi és a bulvár lapokat nem lehet összehasonlítani, mert más a céljuk, más közönséget szolgálnak ki.

A főszerkesztők egyébként hajlandók a szakirányú végzettségtől eltekinteni, mert tudják, nem az ott szerzett papírtól lesz valaki jó újságíró. A Színes Bulvár rovatvezetője is megerősít ebben, bár hozzáteszi, hogy az ő kollégái kivétel nélkül felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, s szinte mindegyiknek van/lesz újságírói végzettsége. Sőt, nemrég döntöttek arról, hogy hamarosan házi képzéseket tartanak, mivel egymástól nagyon sokat lehet tanulni.

Bármilyen meglepő, a sikeres újságíráshoz toleráns társ, család is kell. Csábító ugyan a kötetlen munka, de az is benne van, hogy hétvégén, ritkább esetben szabadság ideje alatt is ugrani kell, ha esemény van.

Legfőképpen pedig szükség van kitartásra, szakmai ambícióra és alázatra. Ahogyan Szilvia fogalmazott: az újságírás olyan terület, amire soha nem mondhatod, hogy értesz hozzá, csak azt, hogy tanulod, és abban elég jól haladsz. A túlzott magabiztosság itt nem feltétlenül erény.

Kovács Ágnes