A verseny gyönyörű szó. Talán csak egy szebb van nála: a versenyképesség.

A frázisok kiirthatatlanok. Régen a munkásnak a munka frontján kellett helyt állnia. (Ezért mondta Hofi: a járdát nem harcolni kell, hanem betonozni). Ma a dolgozónak főként versenyképesnek illik lennie. Mert bár szabad világban élünk (mindent lehet, amit szabad), aki nem versenyképes, magára vethet (akár keresztet is).

S hogy ki nem versenyképes? Hajléktalan embertársaink például biztosan nem. Bár becsületes emberekről van szó ? hiszen azt mondják: aki lop, csal, általában jól él, de legrosszabb esetben is az állam koszttal és kvártéllyal gondoskodik róla valamelyik erre szakosított műintézetében ?, kiestek a nagy versenyből. Létezésük kellemetlen mindenki számára, talán önnönmaguknak is terhes. Civilizációnk már humánusabb annál, hogy egyszerűen elpusztítsa a számára fölösleges embereket. A munkát inkább rábízza a télre és a hidegre.

A felülről (is) sugalmazott vélemény az persze, hogy maguk tehetnek sorsukról. Megérdemlik.

Ki-ki a maga szerencséjének kovácsa ? ez a gondolat munkálhatott a munkanélküli segély álláskeresési támogatássá keresztelésekor is. Aki kilenc hónap alatt nem talál megfelelő munkát magának, nem versenyképes. Leves.

Nem versenyképes az sem, aki nem érzi át kellőképpen az élethossziglan tartó tanulás ? life long learning ? jelentőségét. A versenyképesség, a life long learning, s más hasonló nyelvi panelekkel a legnagyobb baj, hogy nehezen illeszthetők hexameterbe, így nehéz eposszá szervezni őket.

Nagyon megfelel viszont a versenyképesség ideológiája annak az állami szándéknak, hogy minél kevesebb pénzt kelljen szociális célokra fordítani.

Bizonyos korlátok között természetesen igaz, hogy az ember maga alakítja sorsát. Az ember szabadságra ítéltetett, hiszen folyton választania kell ? vélte Jean-Paul Sartre. Aki azt is mondta, hogy korábbi választásaink határozzák meg a pillanatnyi választási lehetőségeket. A szabadság gyakran nem jelent többet, mint választást rossz és még rosszabb lehetőségek között.

Valamilyen módon nyilván mindenki befolyásolja sorsát. Aki tudatosan alakítja azt, talán jobban. Valamivel szabadabb lehet az, aki jó előre fölkészül a választásaira.

Mindez azonban nem változtat azon, hogy amire valójában szükség lenne, nem versenyképesség, nem egyéb közhely. Munkahely.

Kis Miklós